Cseresznyevirágnézés: a mesterséges hagyomány, ami Japán jelképévé vált

Bátor vállalkozás rövid, de érdekes cikket írni a cseresznyevirágról, hiszen a japánul szakura (桜) néven ismert virág a japán kultúra olyannyira szerves része, hogy nem csak a japánok tudatában, de még a külföldiekében is egybeforrott azzal – egymagában szimbolizálva mindent, ami hagyományos és japán. A japánok egyszerűen imádják a cseresznyevirágot: szakuraminta látható még a százjenes érme hátulján is, de ez az egyik legkedveltebb minta  a képzőművészetben, az egyik legelterjedtebb motívum az irodalomban és visszatérő elem a komoly- és könnyűzenében is.

Éppen ezért sokkoló (nem csak nekünk, de a legtöbb japán számára is) megtudni, hogy a cseresznyevirágzás ünnepe valójában egy mesterséges hagyomány, amely a Meidzsi korban (1868–1912) született. Természetesen nehéz – és méltánytalan – lenne elvitatni a japánoktól azt, hogy már egészen történelmük hajnala óta nagyon kedvelték a természet szépségeit. Már az ókortól fogva születtek feljegyzések virágnézésekről, ezek azonban akkor még nem szorítkoztak szigorúan a cseresznyevirágra, sőt, ekkor a szilvavirág még sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett. A középkor végén, a gyorsan polgárosodó Edo korban (1600–1867) aztán már valóban egyre népszerűbb lett a cseresznyevirág – ez azonban akkor még nem a ma Japánban mindenhol megtalálható szomeijosinó (染井吉野) fajtát jelentette. A szomeijosinót ugyanis a Meidzsi korban terjesztette el a kormányzat azáltal, hogy nem csak minden közparkba telepítette, de propagálta is ennek a fajtának az ültetését a hagyományos fajták kárára. A szomeijosino elterjedése nem csak az új győzelmét szimbolizálta a régi felett, de esélyt adott a kormányzatnak, hogy a Nyugat felé olyan imázst kommunikáljon, amelyre Japán büszke lehet. Szép lassan a hagyományos, természetben és irodalomban elmélyülő virágnézések helyét átvette a mai formájához hasonló, szélesebb néprétegek számára is elérhető szórakozást kínáló hagyomány.

De miért illeszkedik olyan kitűnően a cseresznyevirág és a japán kultúrába? A szomeijosino nemesített díszcseresznyefajta, tehát termést nem hoz. Virágai világos rózsaszínűek, ötszirmúak, egy sorban helyezkednek el. Legjellegzetesebb tulajdonságuk azonban az, hogy egyszerre hullnak le, még akkor, amikor nem hervadtak el és a falevelek sem sarjadtak ki – így a cseresznyevirágzás végén a fák kopasz ágairól a földre záporozó világos rózsaszín szirmok tömege olyan, mintha koratavaszi hóesést figyelnénk. Ez a látvány – a legnemesebb, érintetlen formájukban elpusztuló virágok látványa – könnyen párhuzamba állítható volt a szamurájkultúrával. A szamuráj számára a legkívánatosabb életpályamodell pontosan ez volt: dicsőség a hűbérúr szolgálatában, majd hősies halál élete virágában. A szakura a halálra való felkészültség, sorsunk feltétel nélküli elfogadásának szimbólumává vált, még ha feltételezhetően a Harcoló Fejedelemségek korának (1467-1600) szamurájai nem is ismerték ezt az analógiát.

A szomeijosino virága

Mesterséges vagy sem: mára a szakura virágzás ünnepe a japán hagyományok szerves részévé vált. A modern japánok gondolatvilágában a cseresznyevirág leginkább a tavasz, az újrakezdés szimbólumaként található meg, hiszen Japánban az üzleti év és a tanév is április elsejével kezdőik. Április elején, mikor az összes közparkban, templomkertben és iskolaudvaron virágba borulnak, a cseresznyefák mindenki igyekszik fényképekkel megörökíteni a pillanatot, amikor életének egy új fejezete kezdődik el: kisgyerekekből iskolások, kisiskolásokból felső-tagozatosok, egyetemisták, egyetemistákból dolgozók válnak. (A japán vállalatoknál ugyanis a mai napig erős hagyomány az, hogy a frissen végzetteket egyszerre veszik fel, az új üzleti év kezdetére.)

Természetesen nem mindenki érkezik minden évben új fejezethez saját életében, de olyan erősen él bennük a kedves, nosztalgikus élmény, hogy mindenki igyekszik méltó módon megünnepelni a cseresznyevirágzást. Ilyenkor a közparkokban egy gombostűt sem lehet leejteni, minden szabad felület megtelik piknikszőnyegekkel: családok, kollégák, iskolatársak vagy barátok gyűlnek össze és élvezik az elképesztő látványt. Ilyenkor hagyományosan szakét és dangót (gombócot) fogyasztanak, természetesen napjainkban ez kiegészül modernebb ételekkel-italokkal is. Ebben a néhány hétben bármit lehet kapni szakura ízesítésben: hokkaidói szakura sajtot, szakura ízű KitKatet, szakurafagylaltot, szakuraburgert McDonald’sban – a variációknak csak a képzelet szab határt, azt pedig jól tudjuk, hogy a japánok képzelete a határ szót hírből sem ismeri.

Hanami a tokiói Koganai Parkban

A virágnéző piknikeket (hanami, 花見) olyannyira komolyan veszik, hogy az időjárás jelentésben ebben az időszakban folyamatosan beszámolnak az ún. szakura frontvonalról, vagyis, hogy a virágzás hogyan halad fokozatosan a déli szigetekről az északiak felé. Okinaván, a legdélebbi szigeten akár már januárban is élvezhetik a helyiek a cseresznyevirágzást, míg Hokkaidón, a legészakibbon, csak április második felében. Az időjárásjelentésből egyébként arról is pontos képet kapunk, hogy a virágzás éppen kezdeti (kaika, 開花), legszebb (mankai, 満開) vagy már lehulló (rakka, 落花) stádiumában van-e. A szakura jellegzetessége ugyanis, hogy nagyon hamar elvirágzik. Onnantól kezdve, hogy az első virágok kinyíltak egy hét szükséges ahhoz, hogy teljesen virágba boruljon a cseresznyefa, újabb egy hét múlva pedig már hullani is kezdenek a szirmok. Sok utazási iroda igyekszik a cseresznyevirágzás idejére időzíteni tavaszi japán körútjait, de ahhoz, hogy tényleg elkapjuk ezt a rövid időszakot, szerencse is kell.

A Japán Meteorológiai Intézet előrejelzése a cseresznyevirágzás kezdetéről (2007)

Ha tetszett a cikk, kövess Facebookon is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Üzemelteti a(z) WordPress | Téma: Baskerville 2 by Anders Noren.

Fel ↑