Hogyan (ne) mászd meg a Fudzsi hegyet?

2014-ben megmásztam Japán legmagasabb hegyét, a Fudzsit. Nincsen hosszú bakancslistám, de az, hogy szeretném látni a felkelő napot a Fudzsi tetejéről, régóta szerepelt rajta, így amikor végre találtam hozzá néhány hasonlóan lelkes barátnőt, nem volt kérdés, hogy bizony nekivágunk! Sajnos azonban – mint kiderült – egyáltalán nem voltunk felkészülve erre a túrára. Ezzel a cikkel azoknak szeretnék segíteni, akik szintén fontolgatnak egy Fudzsi túrát, de azoknak is érdekes lehet, akik csak kíváncsiak arra, mégis hogy megy az ilyesmi.  

Mit érdemes tudni a Fudzsiról és a mászásról?

A Fudzsi (富士山) a japánok szent hegye, az ország legmagasabb pontja a maga 3776 méterével. Neve a ’gazdag, bőséges’ és a ’úr’ írásjegyek kombinációjából áll, de ez csak hangalaki megfeleltetés – a hegy neve már az előtt ’fudzsi’ volt, hogy az írás megjelent volna a szigetországban. A szó pontos jelentése tisztázatlan, ugyanúgy származhat a ’halhatatlan’, a ’páratlan’ vagy a ’végtelen’ szavakból is. (Sőt, egyes magyarázatok szerint az ainu kisebbség ’tűz’ szavából.) Nyugaton sokáig hibásan Fudzsijamaként volt ismert, a ’fudzsi’ név után szereplő hegy jelentésű 山 írásjegy helytelen kiolvasása miatt. Ezt az írásjegyet valóban ejtik ’jama’-nak, de földrajzi nevek után ’-szan’ a helyes kiejtése. (Ez a szan és a nevek után tett, udvariassági formula (szan) csak véletlenül azonos alakú.)

Az biztos, hogy maga a hegy és környéke már az ősidőktől fogva szent helynek számított, nők egészen a Meidzsi korig nem közelíthették meg. (Japánban sokáig bevett gyakorlat volt, hogy szent hegyeket nők nem látogathatták, sőt, az Omine hegy még ma, 2017-ben is tiltott terület a nők számára.) Nem tudni, mi volt az, ami már az ősi japánokat is vonzotta a hegyhez, de feltételezhetően egyedi és nagyon szabályos formája, valamint az, hogy teljesen önmagában, szabadon áll egy tavakkal szabdalt síkságon már akkoriban is kiemelte a többi japán hegyvonulat közül.

A Fudzsi egy szunnyadó vulkán. Utoljára 1707-ben tört ki, de a 2011-es nagy tóhokui földrengés után a tudósok újabb kitörésre számítottak – szerencsére ez azóta sem történt meg. Ha ez a hatalmas vulkán egyszer kitör, akkor várhatóan nem csak a környező Fudzsi–Hakone–Izu Nemzeti Parkot teszi majd tönkre, hanem egész városokat fog elsöpörni – remélhetőleg ez soha nem fog megtörténni.

A hegy a mindennapokban egyébként általában barátságos és veszélytelen – de azt soha sem szabad elfelejteni, hogy attól még egy hegy, méghozzá a magasabb fajtából. Megmászni csak és kizárólag július és augusztus hónapokban engedélyezett, az év többi részében a hatóságok a magasabban fekvő részeket lezárják. A Fudzsi tankönyvi példája mindannak, amit általános iskolában tanultunk a hegyek övezetességéről: lábánál buja lombhullató erdők terülnek el, felfelé haladva egyre több a tűlevelű és egyre kisebbek a fák, majd egyszer csak a növényzet teljesen eltűnik, és csak a vörös, vulkáni talajjal fedett lejtők maradnak.

Fotó: Szikszó Melinda

Ennek ellenére nem kell extra felszerelés a mászáshoz. Olyan sokan látogatják a hegyet, hogy már bejáratott ösvények vannak (külön felfelé és külön lefelé). Az ösvények tíz állomásra oszlanak, ebből az 5-ös állomás általában 2300 méter környékén helyezkedik el. Tulajdonképpen ez a vízválasztó állomás, itt válik el egymástól az erdős terep és a hegy, idáig lehet behajtani autóval és idáig járnak buszok. A legnépszerűbb ösvény az ún. Josida ösvény, melynek 5-ös állomásán több étterem és ajándékbolt is várja a látogatókat, ugyanis ez az a pont, ahol már jelentkezhetnek a hegyi betegség (a magaslati nyomásváltozások miatt fellépő nehézlégzés) tünetei az erre érzékenyeknél, így általában a szervezett túrák szokásos menetrendje az, hogy itt egy kétórás „akklimatizálódási” (és ebéd-) szünetet tartanak. (A hegyi betegségről itt olvashatsz. Fontos tudniuk a szív- és tüdőbetegeknek, hogy a magasabban fekvő helyekre csak orvosi konzultáció után mehetnek!) Ha esetleg úgy döntesz, hogy megmászod a Fudzsit, de rosszul leszel az 5-ös állomáson, ne menj tovább! Nem éri meg kockára tenni az életedet vagy az egészségedet!

A hegyen felfelé a többi állomáson is vannak kisebb hegyi kunyhók, de éttermek, és angol WC már nincsen. A hegyen nincsenek szemetesek, minden általad termelt szemetet magadnak kell lehoznod. Vízvételi lehetőség sincsen az egész hegyen, a palackozott víz pedig méregdrága, ezért érdemes magunkkal vinni a vizet.

Hogyan kell felkészülni?

Egy Fudzsi túrára feltétlenül érdemes szervezett csoportban, idegenvezetővel menni. (Kivéve, ha profi hegymászó vagy. 🙂 ) Főleg azoknak ajánlom a csoportos utakat, akik nem beszélnek japánul, hiszen fent már senki sem beszél angolul, de egyébként sem árt, ha van valaki, akit lehet követni. A Fudzsi viszonylag lankás hegy, de attól még nem olyan, mint a Kékes. Vannak meredek és veszélyes részei, és el is lehet tévedni rajta (oké, nyilván ha sokáig mész felfelé, előbb utóbb felérsz, de nem mindegy, milyen útvonalon). Nem gyakori, de időről időre előfordul, hogy valaki meghal a Fudzsin. Szóval a Fudzsi túra az, amivel nem szabad spórolni! Minden fillért megér a szervezett túrára befizetett pénz.

Ezek a túrák általában Tokióból (vagy más nagyvárosból) indulnak. A busz felveszi az embereket egy forgalmas állomáson, majd elviszi őket az 5-ös állomásra, ahol lehet ebédelni, vásárolni, rápihenni az útra. A legtöbb japán utazási irodánál lehet bérelni vízhatlan ruhát (nadrág, kabát, cipővédő), ha ilyet kértél, azt is itt tudod átvenni. Ezek a ruhák jók, és pozitív, hogy kevesebb dolgot kell kivinned Japánba repülővel, de tapasztalatom szerint nem elég melegek és csak egy bizonyos pontig vízállóak, úgyhogy feltétlenül érdemes vinni egy vastagabb nadrágot/farmert, egy vastag pulcsit és meleg zoknit még ezeken felül. (A hőmérséklet felfelé haladva egyre csökken, estére még a legnagyobb nyárban is 6 °C köré esik!) Ha esik az eső, akkor kell esőkabát is.  Cipő szempontjából: meg lehet mászni a Fudzsit sportcipőben is (én abban másztam), de ha tudsz vinni bakancsot, inkább azt vigyél. (Fontos! Japánban sokkal kisebb cipőket lehet kapni: nőknek 39-es, férfiaknak 43-as lábtól felfelé már nagyon nehéz venni, bérelni pedig szinte lehetetlen.)

Ilyenek a kiépített ösvények. Fotó: Szikszó Melinda

Ezután a túrázók belépnek a természetvédelmi területre. (Itt 1000 jen természetvédelmi hozzájárulást kell fizetni.) A vezető elvezeti csoportot abba a hegyi kunyhóba, ami az éjjeli szállásuk lesz, ide kb. 8 óra séta után ér fel az ember. A túra árában benne van a szállás, a vacsora és a reggeli is, a vacsora általában curry rizzsel, a reggeli pedig előre csomagolt rizsgombóc vagy más hagyományos japán étel. Érdemes vinni néhány energiaszeletet vagy más, kis helyen elférő, könnyű nasit, mert az ember ennyi mozgástól könnyen megéhezik. Arra viszont figyelj, hogy mindent, amit magaddal viszel, fel kell vinned és le kell hoznod (még a szemetet is), azaz 16 (!) órán keresztül fogod cipelni, az idő felében hegynek fel. Ne pakold meg nagyon azt a táskát!

Az ébresztő hajnalban, napfelkelte előtt fél órával van, ekkor a vezető felvezeti a csoportot a kráterhez, ahonnan gyönyörű a napfelkelte. (A Fudzsi hegyről végignézett napfelkeltének külön neve van a japán nyelvben: go-raikó, ご来光.) Végül további 7-8 óra séta lefelé, az 5-ös pontig (ez sokszor már egyénileg, vezető nélkül történik), majd az előre megadott időpontban és helyen gyülekező. Japán szervezésű túrák esetén a program része egy fürdőzés is valamelyik hagyományos japán fürdőben (onszen, 温泉).

Japán nyelvű túrák

Angol nyelvű túrák

Magyarul a Japánspecialista szervez hasonlókat.

Ha japán oldalon foglalunk, felmerülhet az a probléma, hogy külföldi (azaz nem japán bank által kiadott kártyát) nem fogadnak el, ez sajnos a japán webshopok egyik sajátossága. Ha Magyarországról próbálunk túrát foglalni, és nincsen japán ismerősünk, aki segíthetne, akkor olyan oldalt kell keresni, ahol elfogadnak külföldi kártyát is.

Én és a Fudzsi: egy valódi hegymászás története

Négy magyar lány vág neki a Fudzsinak. Két nappal korábban tájfun volt a környéken, elpusztította az egyik hegyi ösvényt, de ők ezt még nem tudják. Az idő hűvös és borús már az 5-ös állomáson is, de szerencsére egyikük sem érzi rosszul magát, úgyhogy úgy döntenek, ha már idáig eljöttek, fel is mennek a hegyre. A csoport elindul, követik. Közben elkezd szemerkélni az eső, majd ahogy a terepről egyre-másra eltűnnek a fák, az eső is egyre erősödik. A meredek hegyoldalon zúdul lefelé a víz, az egyszerű sportcipők, amiket nem erre terveztek, egyre jobban eláznak.

Ahogy telnek az órák, az elvileg vízhatlan kabátok is megadják magukat. A táskákból már facsarni lehet a vizet. Felmerül, hogy lehet, hogy érdemes lenne visszafordulni, de hát már félúton vannak. Egyiküknek megsérül a lába, de most már muszáj felmenni.

Másznak. A hegy egyre meredekebb. A sziklákon most már annyi víz zúdul le, mint egy kisebb vízesésen. A kövek élesek és csúszósak a sok víztől. Eszükbe jut a Lonlon című mese, ahol a kispandának fel kell kapaszkodni a vízesésen, hogy megmentse a családját. Másznak tovább – körülbelül egy panda kecsességével. A látási viszonyok egyre rosszabbak, de azért sikerül követni az ismerős arcokat és a kék hátizsákot, ami a vezetőhöz tartozik.

Az egyik pihenőponton aztán kiderül, hogy az a kék hátizsák, amit követtek, bizony egy másik vezetőhöz tartozott. Menthetetlenül elkeveredtek a hegyen. Csak egy ismerős arcot látnak a tömegben, megszólítják: szerencsére a fiatal japán tudja, melyik hegyi kunyhóhoz kell menniük, sőt, még a térképe sem ázott felismerhetetlen cafatokká, mint a lányoknak.

Nekivágnak öten a hegynek. Már csak egy kicsi van hátra. Az eső lassan szelídül, aztán egyszerre kiérnek a ködből – legalábbis amiről eddig azt hitték, köd. A felhők felett vannak, Japán tetején.

Fotó: Szikszó Melinda

Lassan megérkeznek a szállásra, fáradtan, éhesen. Kiderül, hogy lehagyták a csoportot, akik egy hosszabb, de biztonságosabb ösvényen másztak fel. De most már legalább itt vannak, igaz, rettenetesen hideg van, nincsen hol megszárítani a ruhákat és a váltás ruha is csurom víz, de legalább a curry meleg és a hálózsákok, amiket az éjszakára kaptak, jól tartják a hőt. Az ajándékboltban vesznek méregdrágán egy-egy pár zoknit és egy-egy kézmelegítőpárnát, amit csak ketté kell törni és néhány óráig melegen tart.

Hajnali kettő felé a kunyhó személyzete közli, hogy a rossz időjárási körülmények miatt nem biztos, hogy fel lehet menni a kráterhez, aludjanak még, felkeltik őket, ha mehetnek. Négy körül keltik őket, azzal, hogy nem mehetnek. A napot végül a kunyhó ablakából látják felkelni – végül is, a kunyhó a Fudzsin van. Reggel hét körül elindulnak az 5-ös ponthoz.

Aznap már jó az idő, sőt hétágra ragyog a Nap. Először a kabát kerül le, majd a pulcsi is és pólóban sétálnak le a hegyről. Most már rutinosak: távolról követnek egy vezetőt, aki ismeri a könnyű utakat. Lefelé persze sokkal könnyebb, meg is száradnak, a kedvük is sokkal jobb. Le is égnek a magas UV sugárzás miatt.

Fotó: Szikszó Melinda

Dél körül leérnek az 5-ös szintre, ott pihennek egy kicsit, várják a busz indulását. Hazafelé a busz még megáll egy fürdőnél, ami nagyon kell ezután a túra után: a forró víz szépen átmelegít mindenkit. A fürdőhöz ráadásul étterem is tartozik, ahol meleg ráment és udont esznek.

Délután 5 körül érkeznek meg Sindzsukuba. A Fudzsin termelt szemetet csak itt tudják kidobni – egészen eddig nem találtak egyetlen szemetest sem.

Útravaló

Ha ezek után is úgy döntesz, belevágsz és megmászod a Fudzsit, akkor sok sikert kívánok! 🙂
Készülj fel alaposan, tervezz meg mindent, nehogy baj legyen! Készítettem egy rövid infografikát a legfontosabb tudnivalókról.


Ha tetszett a cikk, kövess Facebookon is!

Egy vélemény az alábbiról: “Hogyan (ne) mászd meg a Fudzsi hegyet?

És a tiéd?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Üzemelteti a(z) WordPress | Téma: Baskerville 2 by Anders Noren.

Fel ↑