Kiküldetésen Japánban

Mára már egyre kevésbé tartozik az elérhetetlen álom kategóriába elutazni Japánba, szerencsére egyre többen jutnak el ebbe a távoli szigetországba és térnek haza fantasztikus élményekkel. Úgy gondolom azonban, hogy a mai napig ritkaságszámba megy az, ha valaki dolgozni megy Japánba, ezért kapva kaptam az alkalmon, mikor kollégám és a blog hűséges olvasója, Robi, felajánlotta, hogy mesél egy kicsit arról, milyen élményeket szerzetett, mikor két évvel ezelőtt kiküldetésre küldték Japánba. Ha kíváncsiak vagytok, milyen egy japán cégnél dolgozni és milyen félig kívülállóként félig beavatottként Japánba utazni, akkor az alábbi interjú pont nektek szól! 🙂

Tovább olvasom: “Kiküldetésen Japánban”

Európa Japánja: Izland

Leglelkesebb lektoromnak, Urannak. Remélem, eljutsz mindkét országba! ♡

 

Nincs mit szépíteni a helyzeten, a Komorebi bejelentetlen nyári szünetet tartott az elmúlt hónapokban. Engem is meglepett, hogy milyen sokan kérdezték, mikor lesz már végre valami új olvasnivaló? Nagyon jól esett, hogy ennyire szeretitek az írásaimat és köszönöm a türelmeteket. Nem szeretnék hosszan magyarázkodni (egyszer majd talán írok egy cikket arról is, hogy a “magyarázkodás” (言い訳) a japán nyelvben milyen negatív dolog), sajnos sok személyes probléma együttállása okozta, hogy egészen egyszerűen nem tudtam a bloggal foglalkozni.

Na de, azzal együtt, hogy megküzdöttem a nyáron jó pár komoly kihívással, óriási szerencse is ért, ugyanis július első felében 11 napot töltöttem Izlandon turistaként. Nyaralásom során úton-útfélen eszembe jutott néhány izgalmas párhuzam Izland és Japán között, így úgy döntöttem, hogy hazatérve az első cikk, amit megírok, erről fog szólni. Remélem, szeretettel fogadjátok! 🙂

Tovább olvasom: “Európa Japánja: Izland”

A szuvenírvásárlás titkos japán útjai

Véget ért a Golden Week, japánok milliói tértek vissza hétfővel a munkába. Közülük kb. 23 millióan utaztak el a múlt héten különböző bel- vagy külföldi célpontokra, hogy élményekkel, fényképek ezreivel és szuvenírekkel megrakott táskával térjenek haza. Csakhogy a szuvenírek nagyrésze nem hűtőmágnes vagy bólogatós kutya és nem is azzal a céllal vásárolták, hogy a könyvespolc egy megbecsült pontjára kihelyezve emlékeztesse a háziakat az élménydús nyaralás napjaira. Nem, Japánban a szuvenír is komoly társadalmi kötelezettség, tele kimondatlan szabályokkal, elvárásokkal. Tovább olvasom: “A szuvenírvásárlás titkos japán útjai”

10 érdekesség a Golden Weekről

Japánban a dolgozó emberek számára az egyik legnagyobb áldás az ún. Golden Week (ゴールデン・ウィーク), azaz az Aranyhét április végén-május elején, amikor négy munkaszüneti nap véletlenszerű torlódása szerencsés években akár egy egész hét szabadságot is eredményezhet.

Április 29. Sóva napja (昭和の日, sóva no hi), május 3. az Alkotmány napja (憲法記念日, kenpókinenbi), május 4. Zöld nap (みどりの日, midori no hi), május 5. pedig a Gyermekek Napja (こどもの日, kodomo no hi) – ez a négy ünnep keretezi az Aranyhetet. Az alábbiakban összegyűjtöttem néhány érdekességet erről az időszakról, amiket jó tudni! Tovább olvasom: “10 érdekesség a Golden Weekről”

Japán vonatok, ahová az utasokat betuszkolják az ajtón

Időről időre lehet olyan videókkal találkozni az Interneten, ahol a japán tömegközlekedés egyik vagy másik hihetetlen aspektusát emelik ki. Tényleg fehérkesztyűs emberek tuszkolják fel az embereket a reggeli csúcsban a vonatokra? Tényleg kimászik a jegyautomatából valaki, ha gondunk van és segít megvenni a jegyet? Tényleg meghajol a kalauz, amikor belép a vonatkocsiba? És tényleg hangos kiáltásokkal indítják a vonatot, amikor elhagyja az állomást? Tovább olvasom: “Japán vonatok, ahová az utasokat betuszkolják az ajtón”

5 dolog, ami ahhoz kell, hogy Japánba költözhess

Külföldre költözni, új kultúrákkal és emberekkel megismerkedni fantasztikus dolog. Ha pedig a célpont Japán, akkor különösen nagynak ígérkezik a kaland, hiszen egy távoli, egzotikus, hipermodern országba készülünk, a szamurájok, gésák, animék és harcművészetek földjére. Van azonban néhány dolog, amit nem árt átgondolni, mielőtt az ember belevágna a költözésbe: ebben a cikkben öt fontos dologra hívom fel a figyelmedet, amiről sokan elfelejtkeznek az első lelkesedés hevében. Nem az a célom, hogy bárkit is lebeszéljek a Japánba költözésről – de egy ilyen távoli és ennyire más országba csak felkészülten szabad elindulni. Tovább olvasom: “5 dolog, ami ahhoz kell, hogy Japánba költözhess”

Üzemelteti a(z) WordPress | Téma: Baskerville 2 by Anders Noren.

Fel ↑